Szijjártó Péter határozottan visszautasította a francia fenyegetőzést, hogy vonjanak meg európai uniós forrásokat a közösség „nem szolidáris” tagországaitól. A külgazdasági és külügyminiszter a Die Presse című osztrák újság szombati számában megjelent interjúban úgy fogalmazott, Franciaország az Európai Unió egységét fenyegeti ezzel.
Magyarország a legteljesebb mértékben szolidáris, több mint egymilliárd eurót költött az Európai Unió külső határainak védelmére. Ha nem tette volna, további százezrek özönlöttek volna be az EU-ba – jelentette ki a polgári-liberális napilapnak.
Az újságnak arra a kérdésére, hogy Magyarországot nem először fenyegetik meg a kohéziós források befagyasztásával és nem lenne-e itt az ideje, hogy a kormány „mérsékelje magát”, Szijjártó Péter a francia külügyminiszter által mondottakra reagálva azt válaszolta, hogy ez zsarolás Jean-Yves Le Drian részéről. „Elegünk van abból”, hogy néhányan úgy állítják be, mintha a közép-európaiak humanitárius segélyként vagy a nyugat-európai nagylelkűség jeleként kapnák az EU-pénzeket. „Magyarország a csatlakozáskor megnyitotta piacait. Osztrák és német cégek hatalmas profitot termelnek” – mondta.
A 2021 és 2027 közötti európai uniós költségvetéssel kapcsolatban feltett kérdésre, miszerint Magyarország blokkolni fogja-e a büdzsé elfogadását, ha úgy érzi, nyomást gyakorolnak rá vagy hátrányos megkülönböztetésben részesül, a külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, csaták várhatók a tárgyalásokon, de Magyarországnak vannak szövetségesei. Azok pedig, akik a francia külügyminiszterhez hasonlóan szubjektív feltételekhez kötnék a kifizetéseket a kohéziós forrásokból, az Európai Unió egységét veszélyeztetik – vélekedett.
A Die Presse emlékeztetett arra, hogy nemcsak Jean-Yves Le Drian kérdőjelezte meg, hogy Magyarország tiszteletben tartja-e még az EU elveit. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács Velencei Bizottsága élesen bírálta a Stop Soros törvénycsomagot. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a viták mind egyetlen témával, a migrációval kapcsolatosak. Aki nem osztja az Európai Bizottság politikailag korrekt álszent felfogását, azt támadások érik – mondta.